Március 15. Keleti pu.

Avagy hogyan nem jutottam el Szolnokra

Már mikor reggel felkeltem és felhúztam a redõnyöket gyanús volt.

Hatalmas hóesés, és a szomszéd házakról a havat kavaró szél látványa fogadott.
Felébresztettem Katit aki közölte hogy már megvan a jegy, Andiék várnak indulunk.

A troli is ritkásan járt, legalább negyedórát húsz percet vártunk rá, ezért aztán amikor a keletibe értünk, mint az õrült rohantunk az egyes vágányhoz hogy elérjük a 8:10-es vonatot. Álmomban sem gondoltam hogy nem hogy a 8:10-est, de még a 6:10-est is elérjük. Ott már csüggedt utasok ültek a vagonokban. Elkaptam a kalauzt aki gondolom ezredjére szabadkozik, és még, megközelítõ találgatásokra sem volt hajlandó, hogy mikor indul a vonat.
Vártunk, vártunk, vártunk, majd arra gondoltunk hogy ha még valahogy nagy nehezen délutánra el is érnénk Szolnokra, semmi garancia nincs rá hogy vissza is tudunk jönni. Így leszálltunk és mint egy vert sereg kicsit átfázva haza baktattunk. Otthon fogadott a Belügy Minisztérium sms-e hogy ha nem indul a kocsi akkor szálljunk át egy másikba. Lehet hogy ez volt a gond?