Holtomiglan, holtodiglan / Esküvői haiku

A hétvégén esküvőt fotóztam. Egész pontosan segítettem egy barátomnak.


Ilyenkor tudatosul bennem, hogy pontosan miért is NEM akarok esküvői fotós lenni. Az, hogy a mások ízlésének kiszolgálása mennyire amortizálja azt a művészi elképzelést ami miatt valaha elkezdtem fotózni, és hogy ugyanakkor ez mekkora felelősség, ami végig ott ül a vállamon.
Ezek a képek embereknek az életük végéig emlékek lesznek, és nekem ennek meg kell felelnem.
De a végén mégis jóérzés az, hogy részint igen megtudom csinálni, másrészt pedig jó néha egy egészen más dolgot fotózni, hogy sikerül ebben a bonyolult feltételrendszerben (ami az esküvői fotózás) egy-egy kép erejéig összehozni a saját látásmódot és a kötelező elvárást.


Most már értem, hogy a költők miért találnak ki egyre bonyolultabb versformákat.



Nemes Nagy Ágnes
Angyal (haiku)

Én láttam angyalt. Az se jó.
Futott, nem értem el.
Olyan mindenki angyala,
amilyet érdemel.